Maratoni tárgyalás után elítélték a Grossglockneren meghalt nő társát: hol húzódik a felelősség határa a hegyen?

Több mint 13 órás, maratoni tárgyalás végén hozott ítéletet az innsbrucki bíróság abban az ügyben, amely Ausztria legismertebb csúcsához, a 3798 méteres Grossglocknerhez kötődik. A bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt bűnösnek mondta ki a 37 éves, amatőr hegymászóként jellemzett Thomas P.-t, miután barátnője, a 33 éves Kerstin G. 2025 januárjában a hegyen kihűlés következtében életét vesztette. 

A kiszabott büntetésről a források részben eltérően számolnak be: több beszámoló 9600 eurós pénzbírságot említ, míg mások 9400 eurót; abban ugyanakkor egyeznek, hogy a férfi öt hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Az ítélet nem jogerős. 

A tragédia a Stüdlgrat útvonalon történt, téli körülmények között. A bíróságon elhangzottak szerint a pár későn indult, a haladásuk a digitális eszközök adatai alapján drasztikusan lelassult, miközben az időjárás rendkívül zord volt: erős szél és extrém hideg nehezítette a csúcstámadást. A nő a csúcshoz közel – egyes beszámolók szerint nagyjából 50 méterre a tetőtől – kimerült, összeesett, és olyan állapotba került, hogy tájékozódásra is alig volt képes. 

A vád lényege nem az volt, hogy a férfi egyáltalán elindult segítségért, hanem az, hogy ezt túl későn tette meg, és közben több alapvető biztonsági döntést is elmulasztott. A bíróság és az ügyészség szerint Thomas P. nem mérte fel időben, hogy társa nem tudja befejezni a mászást, nem fordultak vissza kellő időben, és nem alkalmazta a rendelkezésre álló vészhelyzeti felszerelést sem. Több forrás kiemeli: a nőnél vagy náluk volt vészhelyzeti takaró és bivakzsák, amelyek használata – még ha nem is garantálta volna a túlélést – a bíróság szerint a gondos eljárás minimumához tartozott volna. 

Az ügy egyik legtöbbet idézett eleme, hogy a vád szerint a férfi nem jelzett akkor sem, amikor egy rendőrségi helikopter 22:30 körül elrepült a térség felett, és a hegyi rendőrség hívásaira sem reagált. A hegyimentők később a nő holttestét találták meg. 

A védelem ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a túrát közösen tervezték, és a férfi végül éppen azért indult lefelé, hogy segítséget szerezzen. Thomas P. nem vallotta magát bűnösnek, ugyanakkor a tárgyaláson sajnálatát fejezte ki. A védői érvelés szerint kezdetben nem tűnt indokoltnak a riasztás, mert közel voltak a csúcshoz, a helyzet pedig később gyorsan romlott – vagyis a döntések nem egyetlen pillanatban, hanem egy fokozatosan romló környezetben születtek. 

A bíróság mégis arra jutott, hogy a férfi – tapasztaltabb mászóként – olyan gondossági kötelezettséggel tartozott, amelyet megszegett. A tárgyalás központi kérdése az volt, hogy Thomas P. a túra „felelős vezetőjének” tekinthető-e, illetve milyen mértékben kellett volna a kevésbé tapasztalt társához igazítania a döntéseit. A bírói indokolásban több beszámoló szerint hangsúlyosan megjelent: a nő téli tapasztalata nem volt elégséges, képességei elmaradtak a férfiétól, ezért a visszafordulás korábban indokolt lett volna.

A perben tanúként meghallgatták a férfi egyik korábbi barátnőjét is, aki egy 2023-as túráról számolt be: állítása szerint akkor is előfordult, hogy Thomas P. magára hagyta őt a hegyen. A vád szempontjából ez a minta arra utalhatott, hogy nem egyszeri, kivételes helyzetről van szó; a védelem oldaláról viszont felmerülhetett, hogy a korábbi történet értékelése óhatatlanul érzelmi és értelmezési vitákat nyit meg. 

Az ügy azért keltett szélesebb figyelmet, mert a hegymászóbalesetek ritkán jutnak el a büntetőbíróságig. A hegyen a kockázatvállalás eleve része a sportnak, és sokszor nehéz utólag, biztonságos környezetből megítélni, hogy egy adott pillanatban mi számított „ésszerű” döntésnek. Most mégis az osztrák jogban ismert „duty of care”, azaz gondossági kötelezettség határai kerültek fókuszba: meddig tart a társ iránti felelősség, és mikortól tekinthető egy tragédia a hegyi környezet elkerülhetetlen kockázatának? 

A bíróság üzenete – legalábbis a kiszivárgott részletek alapján – inkább a megelőzés felé mutat: a késői indulás, az elégtelen ellátmány vagy a szélsőséges időjárás alábecslése nem pusztán „rossz döntések”, hanem bizonyos helyzetekben jogi következményekkel járó mulasztások is lehetnek. Ezzel együtt az ítélet várhatóan vitát generál a hegymászó közösségben is: míg az egyik értelmezés szerint a döntés szükséges figyelmeztetés a felelőtlen kockázatkezeléssel szemben, addig a másik szerint veszélyes precedenst teremthet, ha a hegyi sportokban a tragédiák utólagos büntetőjogi mérlegelése túl szélesre nyílik. 

A történet társadalmi tanulsága túlmutat a konkrét eseten. A hegy – különösen télen – nemcsak fizikai, hanem döntési stresszhelyzet: a fáradtság, a hideg, a sötétedés és a csúcscél pszichológiája könnyen torzíthatja az ítélőképességet. A bírósági eljárás ugyanakkor arra emlékeztet, hogy a „közös kaland” nem szünteti meg a tapasztalatbeli különbségekből fakadó felelősséget. Az ítélet nem jogerős, így a következő hónapokban az is kiderülhet, hogy a magashegyi sportokban hol húzza meg a jog a gondatlanság és a tragikus baleset közötti határvonalat.

Forrás: 444 - eredeti cikk linkje: Bűnösnek találták az osztrák hegymászót, aki hátrahagyta barátnőjét Ausztria legmagasabb hegyén meghalni