Tíz év után kézre került a biatorbágyi kötözős rablás egyik gyanúsítottja: csuklyás fegyveresek törtek rá a kisgyermekes házaspárra

Tíz évvel a biatorbágyi, nagy értékre elkövetett kötözős rablás után a rendőrség elfogta az ügy egyik gyanúsítottját – derül ki a hatósági tájékoztatásból. A Pest Vármegyei Főügyészség a férfi letartóztatását indítványozta különösen jelentős értékre elkövetett rablás és más bűncselekmények gyanúja miatt. A gyanúsított a szóvivői közlés szerint tagadta a bűnösségét. 

A nyomozati adatok alapján a bűncselekmény 2016 augusztusában történt Biatorbágyon. A leírás szerint a támadók – csuklyában, fegyverrel fenyegetve – hajnalban törtek be egy jómódú, féléves gyermekével alvó házaspár otthonába. A házaspárt megkötözték, a férfit bántalmazták, majd fenyegetéssel kényszerítették őket arra, hogy átadják az értékeiket. A rablók mintegy 71 millió forint értékben vittek el készpénzt, ékszereket és órákat. 

Az ügy egyik legsúlyosabb eleme, hogy a támadók a beszámolók szerint rendőröknek – egyes megfogalmazások szerint „korrupt rendőröknek” – adták ki magukat. Ez a módszer nemcsak a sértettek ellenállását csökkentheti, hanem utólag is megnehezítheti a helyzet értelmezését: a hatósági fellépés látszatát keltő elkövetők a bizalomra építenek, miközben épp azt rombolják. A történet részletei között szerepel az is, hogy a távozáskor a síró csecsemőt az összekötözött kezű anya ölébe tették – egy olyan mozzanat, amely a fizikai erőszakon túl a pszichés terhelés mértékét is érzékelteti. 

A most elfogott férfi a közlések szerint egy négyfős bűnbanda egyik tagja lehetett. A hatóságok azt nem részletezték, hogy a többieket korábban felelősségre vonták-e, illetve milyen nyom vezetett el most a gyanúsítotthoz. Annyi azonban a bejelentésekből is látszik: a nyomozás érdemi eredménye egy évtized távlatából is megszülethet, ami egyszerre üzenet az elkövetőknek és megnyugvás lehet a sértetteknek – még ha a késői igazságszolgáltatás a trauma időbeli távolságát nem is képes eltüntetni. 

A letartóztatás ügyészi indítványa a magyar büntetőeljárásban tipikusan akkor kerül előtérbe, ha a hatóságok szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének vagy a bűnismétlésnek a kockázata. A biatorbágyi ügyben a gyanú tárgya eleve a legsúlyosabb vagyon elleni erőszakos bűncselekmények közé tartozik: a „kötözős” rablás a sértettek kiszolgáltatottságára épít, és a lakóhely biztonságérzetét támadja meg. A különösen jelentős értékre elkövetett minősítés pedig – a közölt, 70 millió forintot meghaladó kárérték alapján – a büntetési tétel szigorát is befolyásolhatja.

A történet társadalmi tanulsága túlmutat egyetlen bűnügyön. Az ilyen jellegű, otthonban elkövetett, erőszakos vagyon elleni cselekményeknél a célpont kiválasztása gyakran információra épül: az elkövetőknek tudniuk kell, hogy hol és milyen érték található. Ezt a hatóságok a nyomozások során rendszerint vizsgálják, mert a „belső információ” lehetősége – akár laza ismeretségi körből, akár korábbi megfigyelésből – sokszor kulcskérdés. A rendőrnek kiadás pedig egy másik, különösen érzékeny dimenzió: a közbizalommal való visszaélés nemcsak a sértettek helyzetét teszi reménytelenné, hanem hosszabb távon óvatosságot, gyanakvást is szülhet a valódi hatósági intézkedésekkel szemben. 

A biatorbágyi elfogás híre egyúttal rávilágít arra is, mennyire eltérő súlyú és természetű ügyek kerülnek nap mint nap az ügyészségek elé. Miközben egyes esetekben – mint a biatorbágyi rablásnál – szervezett, erőszakos, nagy értékű bűncselekményekről van szó, addig más ügyek a közterületi agresszió, a hétköznapi konfliktusok eszkalációja felől mutatnak képet a közbiztonságról. Ilyen volt például egy friss, Mezőkövesden történt eset is, ahol a vád szerint egy ittas férfi egy parkolói koccanás után ordítozott, bántalmazott egy nőt és megütötte a férfit is; ott az ügyészség pénzbüntetést indítványozott, mivel sérülés és anyagi kár nem keletkezett, ugyanakkor a magatartást riadalomkeltésre alkalmasnak tartotta. A két történet más léptékű, mégis közös bennük, hogy a biztonságérzetet – legyen szó az otthon intimitásáról vagy a nyilvános tér kiszámíthatóságáról – közvetlenül érintik. 

A biatorbágyi ügyben a következő időszak kulcskérdése az lesz, hogy a bíróság miként dönt a kényszerintézkedésről, és a nyomozás milyen további bizonyítékokat tud bemutatni a gyanú alátámasztására. A gyanúsított tagadása önmagában nem rendkívüli: a büntetőeljárás logikája szerint a bizonyítás terhe a hatóságokon van. A közvélemény számára ugyanakkor az ügy súlya miatt különösen fontos, hogy a nyomozás és az eljárás átlátható, jogszerű és meggyőző legyen – mert egy ilyen, családi otthonban elkövetett, fegyveres fenyegetéssel járó rablás nemcsak anyagi veszteséget, hanem hosszan tartó bizalomvesztést is okoz. 

A mostani elfogás mindenesetre azt jelzi: a hosszú idő sem feltétlenül jelent védelmet az elkövetőknek. A sértettek oldaláról nézve pedig – még ha későn is – annak esélyét hordozza, hogy a történtek jogi értelemben is lezárhatók, és a felelősség kérdése nem marad örökre a bizonytalanságban.

Forrás: 24.hu - eredeti cikk linkje: Csuklyás fegyveresek kötöztek meg egy jómódú asszonyt, majd az ölébe tették a féléves síró kisbabáját