Mol–NIS-ügy: 1,4 milliárd euróért kerülhet magyar kézbe a szerb olajcég többsége

Újabb részletek láttak napvilágot a Mol és a szerb NIS körüli, régiós szinten is jelentősnek ígérkező felvásárlásról. A Népszava értesülése szerint a Mol közel 1,4 milliárd euróért – mai árfolyamon nagyjából 530 milliárd forintért – vásárolhatja meg a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) 56,15 százalékos részvénycsomagját az orosz Gazpromtól. A Mol a sajtóértesülést nem kommentálta, a tranzakció árát hivatalosan eddig nem közölték. 

A kiszivárgott összeg ugyanakkor nem teljesen váratlan: egybeesik Pletser Tamás, az Erste elemzőjének korábbi becslésével. Ugyanakkor magasabb annál a sávnál, amelyet Alekszandar Vucsics szerb elnök korábban említett, amikor 900 millió és 1 milliárd euró közötti árról beszélt. A különbség önmagában is jelzi, hogy a NIS értékelése nem pusztán pénzügyi kérdés: a cég helyzete az elmúlt hónapokban látványosan összefonódott a geopolitikával, a szankciós környezettel és a régiós ellátásbiztonsági szempontokkal. 

A Mol január közepén jelentette be, hogy kötelező érvényű megállapodást írt alá a NIS-ben meglévő, a Gazpromnyefty és a Gazprom tulajdonában lévő – a hírek szerint 56,2 százalék körüli – részesedés megvásárlásáról. A bejelentés akkor is óvatosan fogalmazott: a felek a tranzakció részleteit, így az árat sem hozták nyilvánosságra, és jelezték, hogy több hatósági jóváhagyásra is szükség van. 

A háttérben az áll, hogy az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonellenőrzési hivatala (OFAC) tavaly ősszel szankcióval sújtotta a NIS-t az orosz energiaszektort célzó intézkedések részeként. A szankciós kockázat nem elméleti: a beszámolók szerint a NIS pancsovai finomítója nagyjából két hónapra leállt, és csak január 18-án indult újra. Egy ilyen üzem leállása nemcsak vállalati szinten jelent veszteséget, hanem az üzemanyag-ellátás, az importkitettség és az árak szempontjából is érzékeny kérdés a térségben. 

Ebben a helyzetben a Mol megjelenése egyszerre értelmezhető üzleti lehetőségként és kockázatkezelési lépésként. Üzleti oldalról a NIS a szerb piac meghatározó szereplője, finomítói és kiskereskedelmi hálózati jelenléte miatt pedig a régiós integráció logikájába illeszkedhet. Kockázati oldalról viszont a szankciós környezet miatt a tulajdonosi szerkezet átalakítása kulcskérdés: ha a többségi részesedés kikerül az orosz tulajdonból, az elvileg csökkentheti a NIS-szel szembeni korlátozások súlyát, vagy legalábbis megnyithatja az utat a mentességek, engedélyek felé. 

A Népszava által említett 1,4 milliárd eurós ár ugyanakkor azt is jelzi, hogy a piac nem „tűzoltásként” árazza a tranzakciót. Ha a szám pontos, akkor a Mol jelentős összeget vállalna egy olyan eszközért, amelynek működése az elmúlt időszakban közvetlenül függött a nemzetközi politikai döntésektől. Ez felveti a kérdést: a vételár mennyiben tükrözi a NIS hosszabb távú pénztermelő képességét, és mennyiben a stratégiai értéket – például a finomítói kapacitást, a logisztikai pozíciókat, illetve a szerb piacon elérhető növekedési lehetőségeket.

A tranzakció sorsát ugyanakkor nem kizárólag a felek üzleti megállapodása dönti el. A források szerint az ügylethez az OFAC jóváhagyása is szükséges lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Molnak és partnereinek nemcsak a szerb és esetleg uniós versenyhatósági, illetve energetikai szabályozói szempontoknak kell megfelelniük, hanem az amerikai szankciós rezsimnek is. A szankciók világa ráadásul nem bináris: előfordulhat, hogy egy tranzakció elvileg lehetséges, de a finanszírozás, a biztosítás, a banki elszámolás vagy a beszállítói láncok miatt mégis nehézkessé válik. 

A régió szempontjából a kérdés túlmutat egy vállalatfelvásárláson. Szerbia energiapolitikája hagyományosan több irányba tájékozódik, miközben az ország EU-csatlakozási folyamata és az orosz kapcsolatok egyszerre vannak jelen a külpolitikai térben. A NIS tulajdonosi átrendeződése ezért politikai jelzésértékkel is bírhat: míg az egyik értelmezés szerint a Mol belépése a szerb energiaszektor stabilizálását és a szankciós kitettség csökkentését szolgálhatja, addig a másik olvasat arra hívja fel a figyelmet, hogy a szankciós környezetben minden ilyen ügylet fokozott nemzetközi figyelmet és ellenőrzést von maga után. 

A Mol számára a tét kettős. Egyrészt egy sikeres akvizícióval erősítheti pozícióit a Nyugat-Balkánon, és bővítheti finomítói–kereskedelmi lábát egy olyan piacon, amely földrajzilag és logisztikailag is közel van a magyar ellátási útvonalakhoz. Másrészt viszont a vállalatnak kezelnie kell a reputációs és megfelelési kockázatokat: a szankciós érintettségű eszközök megvásárlása akkor is érzékeny, ha a cél éppen az orosz tulajdon csökkentése. 

A következő hetek-hónapok kulcskérdése az lehet, hogy milyen feltételekkel adható meg a szükséges hatósági és – ha valóban szükséges – amerikai jóváhagyás, illetve hogy a felek milyen ütemezéssel tudják lezárni az ügyletet. Ha a sajtóban emlegetett 1,4 milliárd eurós ár közel áll a valósághoz, akkor a Mol történetének egyik jelentősebb régiós lépéséről beszélhetünk – olyan időszakban, amikor az energiaiparban a pénzügyi számok mögött egyre gyakrabban geopolitikai kockázati prémiumok is meghúzódnak.

Forrás: HVG -eredeti cikk linkje: A Mol 500 milliárd forintot fizethet a Gazpromnak a szerb olajfinomítóért