Milánó–Cortina: gyors javítást ígérnek a hibás olimpiai érmekre, miután sportolók panaszkodtak

A milánói–cortinai téli olimpia első napjaiban váratlan mellékszál került a figyelem középpontjába: több sportoló a közösségi médiában és nyilatkozatokban is arról számolt be, hogy a frissen átvett olimpiai érme megsérült, illetve a rögzítése nem bizonyult elég tartósnak. A szervezők 2026. február 10-én reagáltak hangsúlyosan az ügyre, gyors javítást és – szükség esetén – cserét ígérve. 

A beszámolók alapján a probléma nem az érmek dizájnját vagy a nemesfémréteget érinti, hanem elsősorban a szalagok, kapcsok és rögzítőelemek környékén jelentkezett. Több forrás is kiemeli: volt olyan eset, amikor az érem ünneplés közben egyszerűen leoldódott a szalagról, máskor pedig egy esés után az érem eltört. Példaként említik Ebba Andersson svéd sífutót, akinek ezüstérme a díjátadó után a hóba esve több darabra tört; az amerikai alpesisíző Breezy Johnsonnál és az amerikai műkorcsolyázó Alysa Liunál pedig a rögzítés engedett el. Egy másik érintettként a német biatlonista Justus Strelow neve is felmerült. 

A rendezőbizottság szóvivője, Luca Casassa szerint csak „korlátozott számú” éremnél tapasztaltak hibát. A sportolókat arra kérik, hogy a sérült darabokat a hivatalos csatornákon juttassák vissza, hogy az olasz állami pénzverde – a római Zecca dello Stato – azonnal elvégezhesse a javítást. A kommunikáció lényege: a szervezők nem rendszerszintű gyártási kudarcként, hanem gyorsan kezelhető, célzott minőségbiztosítási problémaként kezelik a történteket. 

A magyarázatok között több helyen megjelenik egy technikai részlet: a gondot a szalag rögzítésénél alkalmazott úgynevezett „breakaway”, azaz biztonsági szakító mechanizmus hibás működése okozhatta. Ennek a megoldásnak az a célja, hogy ha a szalag valahol beakad, ne okozzon sérülést – például ne rántsa meg veszélyesen a nyakat –, hanem kontrolláltan szétváljon. A Sunday Guardianra hivatkozó értelmezések szerint éppen ez a biztonsági csat lehetett túl érzékeny vagy nem megfelelően kalibrált, így a tervezettnél könnyebben oldhatott ki. Más források óvatosabban fogalmaznak: a vizsgálatok alapján nem az érem anyaga a fő kérdés, hanem a rögzítés. 

A történet azért is kellemetlen a szervezőknek, mert az olimpiai érem egyszerre sportszakmai és szimbolikus tárgy: a sportoló számára életmű-pillanat, a rendező számára pedig a minőség és a presztízs kézzelfogható bizonyítéka. Ha a medál már a díjátadó utáni órákban sérül, az könnyen felülírja a „tökéletesen megszervezett játékok” narratíváját – különösen egy olyan korszakban, amikor a közösségi média azonnal felnagyítja a látványos hibákat.

A milánói–cortinai eset ráadásul nem előzmény nélküli. A források felidézik, hogy a 2024-es párizsi nyári olimpia után is minőségi problémák kerültek napvilágra: több sportoló arról számolt be, hogy az érmek – főként a bronzok, de egyes beszámolók szerint ezüstök és aranyak is – rövid időn belül kopni kezdtek, ezért később több száz darabot küldtek vissza cserére a francia állami pénzverdének. A párizsi ügyben a magyarázatok között megjelent az is, hogy bizonyos, az Európai Unióban betiltott vegyületek (például króm-trioxid) hiánya miatt nehezebb tartós bevonatot előállítani. Vagyis a minőség kérdése ma már nemcsak gyártástechnológiai, hanem szabályozási és fenntarthatósági kontextusban is értelmeződik. 

Ebbe a tágabb képbe illeszkedik a tokiói olimpia (2021) öröksége is, amelyet sokan az „öko-olimpia” kísérleteként emlegettek: újrahasznosított anyagok, elektronikai hulladékból készült érmek, és a fenntarthatóságot hangsúlyozó megoldások kerültek előtérbe. A fenntarthatósági szempontok azonban gyakran kompromisszumokra kényszerítik a beszállítói láncokat: a környezetbarátabb anyagok, a szigorodó vegyianyag-szabályok és a tömeggyártás időnyomása együtt növelhetik a hibakockázatot. Ettől még nem „természetes”, hogy egy olimpiai érem törik vagy szétesik – de a háttérben több, egymásra rakódó kényszer is dolgozhat. 

A milánói–cortinai szervezők most láthatóan azt a tanulságot próbálják levonni, hogy a reputációs kár minimalizálásának kulcsa a gyors, kézzelfogható intézkedés: azonnali javítás, szükség esetén csere, és egyértelmű visszajuttatási protokoll. Kérdés, hogy a „korlátozott számú” érintett éremről szóló állítás mennyire állja ki a következő napok nyilvánosságát: ha újabb sportolók jelentkeznek hasonló problémával, a történet könnyen túlmutathat a rögzítőelem technikai hibáján. 

A minőségbiztosítási ügy egy másik, a játékok szervezését érintő vitával is összecseng, még ha közvetlenül nem is ugyanarról szól. Egy beszámoló szerint a milánói Forum di Milano jeges csarnokban egy néző 750 eurós, A kategóriás jegyet váltott, majd a helyszínen azt tapasztalta, hogy a pálya jelentős része nem látható a helyéről – részben a televíziós közvetítéshez szükséges ideiglenes kamerabeállások és felépítmények miatt. A történet rávilágít: az olimpiákon a helyszíni élmény, a tévés produkció és a bevételi szempontok gyakran feszültségben állnak egymással. Míg az egyik oldalon a szervezők a globális közvetíthetőséget tekintik elsődlegesnek, addig a másik oldalon a nézők és sportolók a „prémium” élményt és a hibátlan kivitelezést várják el – legyen szó rálátásról vagy éppen egy érem rögzítéséről. 

A következő napokban az lesz a döntő, hogy a pénzverde és a szervezők mennyire tudják gyorsan és láthatóan lezárni az ügyet. Ha a javítás valóban azonnali és egységes, a történet könnyen egy kellemetlen, de kezelhető epizóddá szelídülhet. Ha viszont a hibák ismétlődnek, az már nemcsak a medálok tartósságáról, hanem a beszállítói kontrollról és a nagy nemzetközi sportesemények minőségkultúrájáról is kérdéseket vet fel – egy olyan időszakban, amikor az olimpiai márka értékét egyre inkább a részletekben mérik.

Forrás: HVG - eredeti cikk linkje:  Tényleg gond van az olimpiai érmekkel, gyors javítást ígérnek a szervezők