Kritikus hangok és kormányzati válaszok – Orbán Viktor a támadások kereszttüzében

Az elmúlt nyárra – alig egy évvel a 2026-os parlamenti választások előtt – a magyar belpolitikai térkép látványosan átrendeződött. A Fidesz ellenében felívelő Tisza Párt és annak vezéralakja, Magyar Péter érezhetően tematizálta a közbeszédet azzal a felvetéssel, hogy egy esetleges kormányváltás után Orbán Viktornak már csak „ ügyvivő” státusz jutna, s ez szerinte a miniszterelnök legitimitásának végét jelentené. A vád – miszerint a hatalom megtartása a választói akarat fölé helyezné magát – olyan üzenet, amelyet a BBC is felkapott: londoni elemzésük szerint korrupciós botrányokkal és belső versenyhelyzettel „inogni” látszik a több mint másfél évtizedes rendszer. A kormány ezzel szemben a 2022-es kétharmados győzelemre hivatkozva hárít: Orbán legitimitását nemhogy nem kérdőjelezi meg, hanem épp az erős mandátum igazolja – állítja a Fidesz, amely a kritikát „politikai terméknek” és nemzetközi „baloldali hálózatok” narratívájának minősíti.

Külpolitikai vádak: oroszbarátság és szankciók

Miközben a belpolitikai porondon a „legitimáció-vita” forrósodik, a kormányt külpolitikai fronton is érik – olykor egészen eltérő súlyú – támadások. Szlovák és cseh sajtóorgánumok, illetve nyugati think-tankek rendre azzal vádolják Orbánt, hogy a gáz- és olajügyekben „Oroszország trójai falovaként” viselkedik. Elemzők itt nemcsak a hosszú távú orosz gázszerződésekre mutatnak, hanem arra a vétófenyegetésre is, amellyel Budapest a közös szankciós politikát lassította egészen addig, amíg Brüsszel technikailag ki nem kerülte a magyar egyhangúsági gátat. A Miniszterelnökség narratívája ezzel szemben következetes: az energiaellátás biztonsági kategória, a „rezsicsökkentés” fenntartása pedig alkotmányos kötelesség. A kormány szerint az EU „rövidlátó szankciós spirálba” kényszerítette önmagát, ami – Kaposvártól Berlinig – gyárleállásokat és inflációs hullámot hozott, ezért „a magyar vétó nem szabotázs, hanem józan önvédelem”.

Ukrajna, bővítés és szuverenitás

A harmadik, immár európai dimenzióban zajló vita Ukrajna jövőjéről szól. Kijevi és brüsszeli szereplők szerint Budapest „akadályt gördít” az ukrán csatlakozás elé – sőt, az ukrán sajtóban megjelent a „barátságtalan szomszéd” toposza is. Orbán válasza itt sem enged teret a kételynek: „ Nem engedhetjük meg, hogy egy háborúban álló, bizonytalan gazdasági lábakon álló ország kerüljön a közös piacra ” – fogalmazott júniusi rádióinterjújában. A magyar pozíció lényege: a teljes jogú tagság megadható, de csak háború utáni helyreállítás, határviták rendezése és átgondolt pénzügyi garanciarendszer után. A kormány szerint enélkül a bővítés nemcsak a kohéziós alapokat, hanem a schengeni határvédelmet is szétfeszítené.

Válaszreakciók és kommunikációs front

A nemzetközi és hazai bírálatok ugyanakkor nem egyszer futnak lyukra – legalábbis a kormánypárti sajtó szerint. A Mandiner például példátlan publicisztikában állította, hogy az Orbánt támadó, de pontatlan hírek „végül saját hitelességüket rombolják”, s ezzel akaratlanul is a miniszterelnök szavahihetőségét erősítik. A Fidesz kommunikációs stábja innen folytatja: szerintük a belföldön élő „Orbán-fáradtság” valóban létező jelenség, ám a külső kritikák túladagolása az ellenzéki szereplőket is hiteltelenítheti – lásd a „Lex Magyar” körüli parlamenti vitát, ahol a Fidesz végül a saját tábor mozgósítására használta a jogszabályt.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a 2025-ös politikai nyár Orbán Viktort nem egyetlen, látványos ütés, hanem sok kisebb nyomás révén próbálja sarokba szorítani: a Tisza Párt legitimitási vitája, a BBC által felerősített korrupciós narratíva, az energiafüggőséggel kapcsolatos orosz-kártya és az ukrán bővítés blokkolása mind-mind külön fonál ugyanazon politikai szövetben. A kormány stratégiája viszont épp ennek az ellenkezője: minden fronton a nemzeti érdek felmutatásával, a gazdasági stabilitás ígéretével és a 2022-es felhatalmazásra való hivatkozással védekezik. Hogy a 2026-os választásig melyik történet ragad meg jobban a választói tudatban, az már nemcsak a kampány szlogenek, hanem a mindennapi pénztárca-élmény és a külpolitikai realitások – háború, energiapiac, EU-reformok – függvénye lesz.

Nyitókép: Hungary Today (2025)