Gyorshajtás és traffipax: tényleg létezik „trükk”, amivel megúszható a bírság?

A sebességmérő rendszerek ma már rendkívül gyorsan és pontosan dolgoznak. A mérés gyakran jóval azelőtt megtörténik, hogy a sofőr észlelné a traffipaxot, így az utólagos fékezés semmit nem változtat az eredményen.  Ez azt jelenti, hogy a „lassítok az utolsó pillanatban” típusú reakció inkább veszélyes, mint hasznos: könnyen okozhat ráfutásos balesetet, miközben a bírságot nem akadályozza meg.

Sokan abban is bíznak, hogy ha több autó halad egymás közelében, a rendszer nem tudja pontosan azonosítani a gyorshajtót. A gyakorlatban azonban nem a mérés, hanem az egyértelmű azonosíthatóság számít. A bírság csak akkor kerül kiküldésre, ha a jármű rendszáma és szabálysértése egyértelműen beazonosítható – vagyis az ilyen „takarásos trükkök” sem jelentenek biztos megoldást.

A cikk egyik fontos üzenete az is, hogy a gyorshajtási bírságok rendszere egyre hatékonyabb. A traffipaxok, VÉDA-kapuk és más automatizált eszközök folyamatosan bővülő hálózatot alkotnak, így egyre nehezebb „véletlenül megúszni” a szabálysértést.

Ráadásul a jogszabályi környezet sem hagy sok mozgásteret. A fix traffipaxoknál ugyan léteznek konkrét küszöbértékek, amelyek felett automatikusan érkezik a bírság, de ezek sem jelentenek biztonságos „játéktérként” értelmezhető tartományt. A rendőrségi mérésnél akár minimális sebességtúllépés is szankcionálható, így a kockázat lényegében folyamatosan fennáll.

A valóság tehát az, hogy a gyorshajtás „kijátszására” épülő trükkök inkább mítoszok. A modern technológia és a szabályozás együtt olyan rendszert hozott létre, ahol a legtöbb ilyen próbálkozás egyszerűen nem működik.

A cikk mögötti alapgondolat egyszerű: nem az a kérdés, hogyan lehet megúszni a bírságot, hanem az, hogy érdemes-e egyáltalán kockáztatni. A válasz egyre inkább az, hogy nem – mert a rendszer ma már sokkal gyorsabb és pontosabb, mint a sofőr reakciója.

Forrás: Vezess – eredeti cikk linkje: Eltűnt 158 ezer gyorshajtásos bírság