Európa új energiabiztonsági korszak előtt: a kontinens vezetői az amerikai modell felé tekintenek

A Pentagon mintaként? Európában is megjelenik a védelmi logika

Az Egyesült Államokban régóta magától értetődő, hogy a védelmi minisztérium kulcsszerepet játszik az energiarendszerek működtetésében, fejlesztésében és biztonságának megőrzésében. A katonai és az energetikai tervezés ott szorosan összefonódik, mert stratégiai érdek, hogy a hadsereg bármilyen helyzetben hozzáférjen a szükséges erőforrásokhoz. Ez a gyakorlat most több európai vezető figyelmét is felkeltette, akik úgy érzik, a jelenlegi körülmények között a gazdasági és katonai gondolkodást nem lehet élesen különválasztani.

A kontinensen azonban sokkal több akadály áll egy ilyen modell bevezetése előtt. Az energiapolitika nemzeti hatáskör, a védelempolitika ürügye alatt történő beavatkozás pedig érzékeny politikai terep. Mégis, egyre több hang szól amellett, hogy a kritikus infrastruktúra – legyen szó gázvezetékekről, villamosenergia-hálózatokról vagy tenger alatti kábelekről – védelme egyszerűen nem oldható meg a régi módszerekkel. A balti országok, Lengyelország és a skandináv államok különösen erősen szorgalmazzák az összehangolt európai fellépést, mivel földrajzi helyzetük miatt évtizedek óta közvetlenül érintettek a keleti biztonsági fenyegetésekben.

Ugyanakkor Nyugat-Európában is egyre több vezető gondolkodik el azon, vajon elegendő-e gazdasági eszközökkel kezelni a jelenlegi kockázatokat. A tenger alatti infrastruktúra elleni támadások, a kiberfenyegetések és a beszállítói láncok bizonytalanságai olyan tényezők, amelyek korábban leginkább a hírszerzés és a hadsereg feladataihoz tartoztak. Ma azonban ezek közvetlen hatással vannak az energiaellátásra, a termelésre és a lakossági fogyasztásra is.

Az amerikai rendszer egyik vonzereje éppen az, hogy egyszerre gazdasági, technológiai és katonai logikát érvényesít. Több európai döntéshozó szerint nem a modell teljes átvétele a cél, hanem az, hogy a kontinens felismerje: a védelem és az energia nem külön világok többé, hanem egymással összefüggő rendszerek. Ennek megfelelően kellene fejleszteni a reagálási képességeket, az infrastruktúra-felügyeletet és a finanszírozási mechanizmusokat is.

Mások viszont jóval óvatosabbak. A déli tagállamok attól tartanak, hogy a túlzottan katonai megközelítés elvonhatja a figyelmet a megújuló energiaforrások fejlesztéséről és a társadalmi hatásokról. Ezen kívül az is komoly dilemma, hogy egy energetikai–védelmi összekapcsolás milyen új uniós intézményi struktúrákat igényelne, és hogyan lehetne úgy kialakítani őket, hogy ne sérüljenek a tagállami szuverenitás érzékeny pontjai.

Bizonyos jelek mégis arra utalnak, hogy Európa hosszabb távon elmozdul a biztonságközpontú energiapolitika felé. A közeljövőben több uniós egyeztetés várható arról, hogyan lehetne egységes európai keretet alkotni a kritikus infrastruktúrák védelmére, és milyen módon működhetne együtt az EU a NATO-val ezen a területen. Bár arról ma még korai beszélni, hogy az amerikai Pentagon-modell másolata jelenik meg Európában, egyre inkább látszik: az energiapolitika újraértelmezése már nem politikai vita, hanem szükségszerű válasz a megváltozott világra.

Forrás: Politico – Energy is the next battlefield