Európa energiatérképe 2030-ra – kik lesznek a vezetők a zöld átállásban?

Európa energiaátalakítása a következő évek egyik legnagyobb gazdasági és politikai kísérlete lesz. A 2030-as célok nemcsak a kibocsátáscsökkentésről szólnak, hanem arról is, hogy ki alakítja át leghatékonyabban az energiarendszerét. A kontinens országai eltérő tempóban haladnak, és az új energiatérkép már most kirajzolódni látszik: a megújulók bajnokai, a nukleáris úttörők és a még mindig fosszilis függésben lévő államok három külön világot képviselnek.

A megújulók lendületben – de nem mindenki ugyanonnan indul

Az Enerdata és a Politico Energy előrejelzései szerint 2030-ra az EU villamosenergia-termelésének több mint fele megújuló forrásból származhat. A növekedés motorjai a nap- és szélenergia, amelyek már most is dominálnak Németországban, Spanyolországban és a skandináv országokban. Dánia például a világ egyik legnagyobb szélerőmű-exportőrévé vált, míg Spanyolország napelem-telepítései évente rekordot döntenek. A közép- és kelet-európai országok viszont lassabban haladnak: Magyarország, Lengyelország és Csehország még mindig jelentős mértékben támaszkodik a földgázra és a szénre, bár a napenergia gyors térnyerése már itt is érezhető. A Portfolio elemzése szerint Magyarország 2030-ra az áramtermelés mintegy 30 százalékát fedezheti megújuló forrásból, ha a jelenlegi ütem fennmarad.

Atomenergia: új reneszánsz, régi viták

Az atomenergia ellentmondásos, de kulcsszereplője a zöld átállásnak. Franciaország, Finnország és Magyarország továbbra is kitart a nukleáris energia mellett, mint stabil, szén-dioxid-mentes forrás mellett. A Politico szerint a francia EDF új reaktorfejlesztései – valamint a magyar Paks II. projekt – a következő évtizedben határozhatják meg az európai ellátásbiztonság egyik pillérét. Ezzel szemben Németország, Ausztria és Luxemburg továbbra is zárva tartja az ajtót az atom előtt, és kizárólag a megújuló energiaforrásokra épít. Ez a kettősség megnehezíti az uniós energiapolitika egységét: miközben Brüsszel a közös klímacélokat szorgalmazza, az energiaszerkezetek közötti különbség egyre mélyül. A szakértők szerint 2030-ra kialakulhat egy kettős Európa – ahol Nyugat és Észak a zöld technológiák exportőre, Közép-Európa pedig az atomenergiával biztosít stabil hátteret.

Energiafüggetlenség és geopolitika – a források új kora

Az energiapiac már nem csak gazdasági, hanem geopolitikai kérdés. A Politico Energy emlékeztet: az orosz gázfüggőség csökkenése után az LNG és a megújuló energia vált a stratégiai erőforrássá. A Balti- és Fekete-tengeri terminálok, valamint a dél-európai energiafolyosók új térképet rajzolnak Európa ellátásbiztonságában. Lengyelország például az USA-ból érkező cseppfolyós gázzal erősíti a szuverenitását, míg Görögország és Olaszország a napenergiára és az afrikai importáramra épít. A jövő energiapolitikáját tehát nemcsak az határozza meg, ki mennyi megújulót termel, hanem az is, ki képes függetlenedni a geopolitikai kitettségtől.

A jövő Európája: zöld, de sokféle

2030-ra Európa energiatérképe nem egységes zöld felület lesz, hanem mozaik. A nyugati országok technológiai fölénye, a közép-európai atomenergia és a déli államok napenergiás exportja egy új típusú együttműködést vetít előre. Az Enerdata szerint az EU kibocsátásai 2030-ig akár 50 százalékkal is csökkenhetnek az 1990-es szinthez képest, ha a beruházások üteme kitart. A zöld átállás ugyanakkor nem csak a kormányokon múlik: az energiahatékonyság, a fogyasztói tudatosság és a technológiai innováció együttesen döntik majd el, ki lesz valóban a vezető. Egy biztos: Európa jövőjét most nem a háborúk, hanem az energiaforrások formálják.