Európa egy új világrend árnyékában: hogyan válhat valódi stratégiai szereplővé Kínával szemben?

Egyensúlykeresés egy feszült geopolitikai környezetben

Az Európai Unió sokáig a nyitott gazdasági modell híveként közelített Kínához. Az olcsó import, a széles beszállítói hálózat és a kínai piac ígérete egyaránt a gazdasági együttműködés folytatását indokolta. Csakhogy az elmúlt évtizedben az erőviszonyok látványosan eltolódtak: Peking ambiciózus iparfejlesztési programjai, a technológiai fölény kiépítésére irányuló törekvések és a geopolitikai súly növelése egyre inkább versenyhelyzetet teremtettek. Emellett a kritikus ágazatok – például a ritkaföldfémek, a napelemgyártás vagy a gyógyszeripari alapanyagok – területén kialakult függőség az EU számára is nyilvánvalóvá vált.

Az európai döntéshozók ma már sokkal óvatosabban közelítenek ehhez a kapcsolathoz. A gazdasági együttműködés lehetőségei továbbra is adottak, de a kontinens már nem engedheti meg magának azt a fajta kiszolgáltatottságot, amely az ellátási láncok megroppanásakor vagy a politikai nyomásgyakorlás kísérletekor mutatkozott meg. A stratégiai ágazatok védelme, a beruházások szűrése és a technológiai autonómia erősítése ezért olyan témák, amelyek az uniós politika központi elemeivé váltak.

Ugyanakkor Európa számára továbbra is kihívás, hogy egységes álláspontot alakítson ki. A tagállamok Kínához fűződő kapcsolatai jelentősen különböznek: míg egyes országok erőteljes gazdasági integrációban érdekeltek, mások sokkal inkább biztonsági kockázatot látnak a kínai jelenlétben. Ez a megosztottság akadályozza, hogy az EU olyan koherens stratégiát alakítson ki, amely egyszerre erősíti versenyképességét és biztosítja politikai mozgásterét.

Európa előtt álló feladat tehát nem csupán az, hogy ellensúlyt képezzen Kínával szemben. A valódi kérdés az, hogy képes lesz-e saját erőforrásaira és szövetségi rendszerére támaszkodva olyan pozíciót kialakítani, amelyben nem szorul választásra Washington és Peking között. A technológiai innováció, az ipari politika újragondolása és az európai védelmi képességek megerősítése mind olyan területek, ahol döntő jelentősége lehet annak, hogy az EU mennyire tudja csökkenteni a külső függőséget.

A globális rendszer egyre inkább kétpólusúvá válik, és ebben a környezetben Európa számára nincs könnyű út. A kontinens azonban csak akkor kerülheti el, hogy a nagyhatalmi verseny elszenvedője legyen, ha tudatosan építkezik, és képes olyan közös stratégiai kereteket létrehozni, amelyek hosszú távon is fenntarthatók. Ehhez nem elegendő a gazdasági eszközök átalakítása: politikai elszántságra, ipari együttműködésre és a külpolitikai prioritások egyértelmű meghatározására is szükség van.

A kérdés végső soron az, hogy Európa felismeri-e időben azt a lehetőséget, amely az átalakuló világrendben kínálkozik. A kontinens előtt ott a választás: vagy önálló stratégiai szereplővé válik, vagy hagyja, hogy a nagyhatalmak versengése határozza meg a jövőjét.

Forrás: Brookings Institution – How should Europe position itself for systemic rivalry with China?