Az energiaárak paradoxona – miért nem olcsóbb a zöld energia?

A megújuló energiáról évek óta azt halljuk, hogy tiszta, fenntartható és hosszú távon olcsóbb. Mégis, miközben Európa zöldátállása látványosan felgyorsult, az energiaárak nem csökkentek drámaian – sőt, sok helyen tartósan magasak maradtak. Hogyan lehetséges, hogy egyre több a napelem, a szélturbina és az elektromos autó, mégsem érezzük a pénztárcánkon a technológiai forradalmat? A válasz összetett: az átmenet költségei, a hálózati korlátok és a piaci struktúrák egyszerre torzítják a képet.

A zöld energia olcsó – de az átállás nem az

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint a napenergia és a szélenergia előállítási költsége az elmúlt tíz évben több mint 60 százalékkal csökkent. Elméletben tehát az áram olcsóbb kellene legyen, mint valaha. Csakhogy az új rendszerek kiépítése – erőművek, akkumulátortelepek, hálózatfejlesztés – hatalmas beruházást igényel. Az Euractiv elemzése szerint a zöldátállás első szakasza nem a megtakarításról, hanem a befektetésről szól: az országok most fizetik meg a jövő olcsó energiájának árát. Ráadásul a magas kamatkörnyezet és az infláció miatt ezek a projektek drágábban valósulnak meg, mint ahogy azt korábban tervezték.

A hálózat nem bírja a tempót

Hiába olcsóbb maga az energia, ha az elosztására szolgáló hálózat elavult. A Portfolio.hu szerint Európában az energiarendszer jelenleg „digitális középkorban” van: a napelemek és szélerőművek decentralizált termelése teljesen új logikát igényel, de a legtöbb ország infrastruktúrája még a nagy, központi erőművek korszakából maradt ránk. Emiatt az olcsó áram gyakran nem jut el oda, ahol szükség lenne rá, így az országok kénytelenek drágább importot vásárolni. Magyarországon például a napos nyári napokon az áramtermelés többlete nem tárolható, mert a hálózat nem képes befogadni a mennyiséget – ez a „bőség ára”, ami végül felfelé tolja a fogyasztói árakat.

Az átmenet torz piaci hatásai

A Politico Energy szerint a jelenlegi helyzet paradoxona az, hogy a fosszilis és a zöld energia egyszerre van jelen a piacon, de az előbbit még mindig támogatások, az utóbbit pedig beruházási ösztönzők tartják életben. A két rendszer így egymás mellett működik, duplán finanszírozva az energiapiacot. Ráadásul a földgáz árának kilengése – különösen az orosz–ukrán háború után – tovább torzította az árképzést. Az energiaszolgáltatók nem mernek hosszú távra olcsó szerződéseket kötni, mert a piaci kockázat túl nagy. Ez az oka annak, hogy a lakossági árakban a zöldenergia-arány növekedése ellenére sem jelentkezik azonnali csökkenés.

A beruházások ára a fogyasztónál csapódik le

Bár az átállás globális cél, a költségek nagy része nemzetállami szinten jelenik meg. A hálózatfejlesztés, a tárolási kapacitás, az akkumulátorgyártás és az infrastruktúra-modernizáció mind közpénzből, vagy végső soron a fogyasztók által fizetett díjakból történik. Az IEA szerint az európai háztartások energiaszámlájának 15–20 százaléka ma már közvetett módon az átállás költségeit fedezi. Magyarországon ez még magasabb lehet, mivel a rezsicsökkentés és a piaci árak közötti különbséget az állam átvállalja – azaz a költség végül a költségvetésen keresztül a lakossághoz kerül vissza. A „zöld paradoxon” tehát nem arról szól, hogy a technológia drága, hanem arról, hogy a váltás ára időben elhúzódik.

Mi jön ezután? A második szakasz ígérete

A szakértők szerint az igazi megtakarítás a következő évtizedben érkezik. Amikor a hálózatok modernizálása befejeződik, és a tárolási technológia (hidrogén, akkumulátor, mesterséges intelligenciával vezérelt elosztás) eléri a gazdaságos szintet, akkor a megújulók valóban kiszoríthatják a drágább, szennyezőbb forrásokat. Az IEA 2030-ra már 20–25 százalékos árcsökkenést prognosztizál a fejlett országok energiafogyasztásában – de csak ott, ahol a beruházások időben megtörténnek. Magyarország számára a következő évek döntőek lesznek: most dől el, hogy a zöldátállás hosszú távon versenyelőnyt hoz-e, vagy tartósan magas költségeket.

Olcsóbb lesz – csak még nem most

A zöldenergia tehát valóban olcsóbb, de a hozzá vezető út drága és lassú. A paradoxon feloldása abban rejlik, hogy a technológiai fejlődés, a gazdasági alkalmazkodás és az energiapolitika időzítése nem esik egybe. A jövő energiája már itt van, de a régi rendszer még nem engedi el. Amíg ez az átfedés tart, az árak továbbra is magasak maradnak – nem azért, mert a zöldenergia nem működik, hanem mert még mindig túl sokat fizetünk a múltért.